A levélrozsda kórokozójával szemben több, teljes védelmet biztosító rezisztenciagén ismert. Ezeket önmagukban felhasználva fennáll a rezisztencia letörésének, azaz a hatékonyság elvesztésének veszélye, azonban több gént egy genotípusba építve (génpiramidálás) meghosszabbítható a rezisztencia hatásosságának időtartama. Virulens patotípusok hiányában egészen a legutóbbi évekig igen nehéz volt több, teljes védettséget adó rezisztenciagént azonosítani egy genotípusban. A molekuláris biológiában elért haladás révén, a molekuláris markerekre alapozott szelekció kelléktárát felhasználva ez a tevékenység a jövőben – de már ma is megfigyelhető ez a folyamat – rutinszerűvé válik. A génpiramidálás mellett a rezisztencia tartósságának növelésére alternatív megoldást jelenthet speciális rezisztenciatípusok (felnőttkori, parciális, lassú rozsdásodás) és ezek kombinációinak felhasználása genotípus szinten, illetve a különböző rezisztenciagéneket hordozó törzsekből összeállított keverékek termesztése gazdanövény populáció szinten.